2017.05.13-14. – Csapatbajnokság elődöntő – Miskolc

Miskolcon csaptak össze a csapatbajnokság keleti csoportjának egyesületei, köztük a Békési DAC is. Itt a szabályok szerint két szakosztály alkothatott egy csapatot, de mivel egyedül is lehetett indulni, a békésiek ezt választották. Összetettben a 11. helyen végzett a csapat, ami azért is remek eredmény, mert több olyan egyesületet sikerült megelőzni illetve megszorítani, akik rekortán pályával és futófolyosóval rendelkeznek, amiről a szakosztály csak álmodozhat. 

{modal href=”http://www.bekesidac.hu/images/20170513-14_1.jpg”}{/modal}

Több nagyszerű eredményt értek el atlétáink, akik közt voltak olyanok, akik ezért a versenyért kezdtek újra edzeni. Kiemelkedő volt Nyeste Ágnes második helye 800 méteren, Balasi Imre bronzérme 400 méteres gátfutásban, Horváth Anikó szintén harmadik helye magasugrásban és a 4X100 méteres női váltó (Veres Fanni, Szatmári Judit, Darvasi Anett, Nyeste Ágnes) kitűnő negyedik helyezése. Sok értékes pontot szerzett a csapatnak Szilágyi Petra, Fodor József, Vecsey Mariann, Pozsár Richárd, Szabó Tamás, Szoó-Kis Boglárka és Trescsik Szabolcs. Bár az atlétika egyéni sportág, de az egymásért való küzdés és szurkolás igazi csapattá formálta a békési atlétákat.  

{modal href=”http://www.bekesidac.hu/images/20170513-14_2.jpg”}{/modal}

Eredmények:

2. 800m – Nyeste Ágnes – 2:19.71

3. 400 m. gát – Balasi Imre – 54.52

3. Magasugrás – Horváth Anikó – 155 cm

4. 400 m. gát – Nyeste Ágnes 1:05.32

4. Női 4x100m –Veres Fanni, Szatmári Judit, Darvasi Anett, Nyeste Ágnes – 50.95

7. Női 4x400m – Veres Fanni, Darvasi Anett, Szilágyi Petra, Nyeste Ágnes – 2:15,39

7. 10,000m gyaloglás – Vecsey Mariann – 1:04:47.66

7. 3000m akadály – Vecsey Mariann – 15:31.05

8. Gerelyhajítás – Szilágyi Petra – 37.02

8.  10,000m gyaloglás – Szoó-Kiss Boglárka – 1:09:21.67

9. Távolugrás – Szatmári Judit – 5.23 cm

9. Diszkoszvetés – Fodor József – 32.62 m

9. 10,000m gyaloglás –Trescsik Szabolcs – 63:07.49

11. 400m – Balasi Imre – 51.28

11. 4x100m – Szabó Tamás, Balasi Imre,  Fodor József, Pozsár Richárd –  46.32

11. Diszkoszvetés – Szilágyi Petra – 23.47 m

12. 400m gát – Veres Fanni – 1:10.40

12. 100m gát – Szilágyi Petra – 16.91

13. 4x100m – Szabó Tamás, Pozsár Richárd, Botos Márton, Balai Imre –  3:45,96

15. 100m – Szatmári Judit – 13.49

15. Súlylökés – Fodor József – 12.05 m

{modal href=”http://www.bekesidac.hu/images/20170513-14_3.jpg”}{/modal}

{modal href=”http://www.bekesidac.hu/images/20170513-14_4.jpg”}{/modal}