Február 15-én újabb versenyre került sor Budapesten, a SYMA Csarnokban. Ezúttal, a többpróbázók országos bajnoksága mellett, egy újabb nemzetközi viadalt rendeztek.
A nők ötpróba bajnokságán, a múlt heti formája alapján az éremre igencsak esélyes Hortobágyi Anikó sérülés miatt nem tudott elindulni. Reméljük, a jövő heti felnőtt országos bajnokságra rendbe jön. A békési színeket így Horváth Anikó egyedül képviselte. Az első három próbát ragyogóan teljesítette, különösen az egyéni csúccsal zárult súlylökést, majd a távolugrás nem úgy sikerült, ahogy tervezte. A 800 méteres síkfutás után Anikó így a kilencedik helyen fejezte be a versenyt, 2886 ponttal (10.59, 166 cm, 10,57 m, 479 cm, 2:55,80).
Balasi Imre 400 méteren indult. Remekül futott, és futam másodikként, 50,20-al a hatodik, a magyarok között a negyedik lett. A verseny után jött a „fekete leves”, mert az első körben valahol rálépett a vonalra, így kizárták.
Botos Zsolt, sajnos, nem a legjobb futamban kapott helyet, de ott magabiztos futással győzött, 1:58,13-al. Összesítésben a hatodik helyezést érte el.