2012.05.19-20 – 15. OTP Bank Békéscsaba – Arad – Békéscsaba szupermaratoni

Miközben a hétpróbázó lányok Veszprémben keltették városunk jó hírét, Békéscsabáról elindult az ország egyik legnagyobb erőpróbája, a 15. OTP Bank Békéscsaba – Arad – Békéscsaba szupermaraton. 

 

Több, mint 700 induló futotta vagy tekerte le a 204,7 kilométeres távot. Egyéniben 19 versenyző indult el, köztük Gyebnár Éva, a Békési DAC versenyzője. A nagy meleg rányomta bélyegét a versenyre, mindössze öt induló tudta befejezni a távot. Köztük egyedüli női versenyzőként a mi lányunk. Versenyzőnk fantasztikus teljesítménnyel a negyedik lett. Évi először indult egyéniben ezen a versenyen, és igen meggyőző volt. Tavaly már tagja volt a 100 kilométeres világbajnokságon szereplő válogatottnak, idén még jobb formát mutat.

Férfi csapatunk is volt a versenyen, ahol a Balázs Sándor, Botos Zsolt, Ilyés Tamás, Pásztor László, Szilágyi István összeállítású csapat az első napi helyezését megtartva, az ötödik lett. Ez a legjobb férfi helyezésünk a 15 év alatt.

Eredmények:

Női egyéni – 1. Gyebnár Éva – 22:59,38

Férfi csapat – 5. Balázs Sándor, Botos Zsolt, Ilyés Tamás, Pásztor László, Szilágyi István – 15:02,00

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük