2010.04.30. – Békés Megye Kupa – Békléscsaba

A nemzetközi rendezvényen, az idei első szabadtéri Békés megyei viadalon több jó eredmény született. A versenyre a dél-magyarországi klubok atlétái mellett több mint negyven aradi és kilenc zentai versenyző is eljött, de a fővárosból is érkeztek vendégek. A Békési DAC atlétái is nagy számban vettek részt a versenyen, ahol remek eredményeket értek el. Hortobágyi János gerelyhajításban egy hónapos sérülés után győzelemmel tért vissza. Még a mozgása nem az igazi, de így is legyőzte román válogatott ellenfelét, akit eddig még soha nem vert meg. 

 

Szintén hosszú sérülésből tért vissza Balasi Imre, aki kemény edzésből remek eredményt, 49.0 másodperces időt ért el 400 méteren. Felegyi Péter és Hováth Anikó is esélyeshez méltóan lett aranyérmes 100 méteren illetve magaugrásban. Bitai Zsolt a serdülő 100 métert nyerte meg. A serdülők között, a még 13 éves lányok, szebbnél szebb eredményt értek el. Kiemelkedően jó futással győzött 600 méteren Nyeste Ágnes, szintén első lett kislabdahajításban Bohus Lídia, Veres Fanni itt második lett. Remek egyéni csúcsot ugrott Fábián Laura magasugrásban.

Összességében jól sikerült versenyen vannak túl atlétáink és várjuk a folytatást.

Eredmények:

Nyílt versenyszámok:

1.Felegyi Péter – 100 m – 11.2,

1.Hortobágyi János – gerelyhajítás – 55.90,

1.Horváth Anikó – magasugrás – 165 cm,

2.Balasi Imre – 400 m – 49.0,

3.Sós Ádám – 800 m – 2:10,3,

3.Darvasi Anett – 100 m – 13.1,

4.Felegyi Péter – 200 m – 22.6,

5.Perdi Zoltán – 400 m – 51.6,

6.Perdi Zoltán – 200 m – 23.5,

8.Fábián Laura – magasugrás – 140 cm,

9.Domján Fanni – magasugrás – 140 cm,

13. Sós Ádám – 400 m – 56.8,

13. Kiss Bettina – magasugrás – 125 cm.

 

Junior:

3. Kiss Dávid – súlylökés – 8.50 m.

 

Ifjúsági:

2.Kiss Bálint – gerelyhajítás – 39.57 m,

3.Szűcs Sándor – gerelyhajítás – 36.40 m,

7.Prorok Márton – súlylökés – 10.47 m,

7.Prorok Márton – diszkoszvetés – 29.33.

 

Serdülő:

1.Nyeste Ágnes – 600 m – 1:48,1,

1.Bitai Zsolt – 100 m – 12.1,

3.Pankotai Kinga – 100 m – 13.4,

4.Kovács Anna – 80 m gát – 18.3,

5.Szilágyi Ildikó – 80 m gát – 20.1,

6.Nyeste Ágnes – 300 m – 48.0,

7.Nyeste Ágnes – 100 m – 14.2,

8.Kovács Anikó – 100 m – 14.3,

8.Fábián Laura – távolugrás – 445 cm,

9.Kovács Anikó – távolugrás – 438 cm,

9.Tóth Martin – 1500 m – 6:21,8,

11.Nyeste Ágnes – távolugrás – 430 cm,

21.Kovács Anna – 342 cm.

 

Gyermek:

1.Bohus Lídia – kislabdahajítás – 36.0 m,

2.Veres Fanni – kislabdahajítás – 31.5 m,

3.Gyöngyösi Terézia – 600 m – 2:02,9,

3. 4X100 méter (Sas Anikó, Veres Fanni, Domokos Tímea, Bohus Lídia) – 62.2,

5.Domokos Tímea – kislabdahajítás – 29.5 m,

6.Veres Fanni – 600 m – 2:06,7,

6.Bohus Lídia – 60 m – 9.2,

7.Domokos Tímea – 60 m – 9.4,

8.Veres Fanni – 60 m – 9.4,

10.Kovács Ákos – 60 m gát – 11.4,

12.Nagy Réka – 60 m gát – 11.1

13.Sas Anikó – 60 m gát – 11.1,

13.Kovács Ákos – 600 m – 2:24,7,

19.Sas Anikó – 60 m – 10.1,

19.Sas Anikó – 600 m – 2:21,4,

21.Szabó Petra – 60 m gát – 11.8,

26. Szilágyi Emma – 60 m gát – 12.4,

27.Nagy Réka –  60 m – 10.4,

28.Szabó Petra – 60 m – 10.4,

33.Szilágyi Emma – 60 m – 11.0.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük