Az idei évben is elindultak a békési atléták a csapatbajnokságon. Ebben a versenyformában két egyesület is szerepelhet együtt, de a Békési DAC egyedült indult és a remek 13. helyen végzett. Rendkívül nehéz felkészülés van mögöttünk, hiszen fedett létesítménybe nem mehettünk, így nehéz volt minőségi munkát végezni. De továbbra is tartjuk a 194 egyesület között a 35. helyünket, ami nagy bravúr, hiszen sem futófolyosóval, sem rekortán pályával nem rendelkezünk, nem úgy, mint sok egyesület, amelyik mögöttünk végzett. Ezt a kitűnő eredményt egy összetartó csapat érte el, melynek névsora a következő volt: Nyeste Ágnes, Szatmári Judit, Vecsey Mariann, Rózsavölgyi Szabina, Darvasi Anett, Hortobágyi János, Molnár Gergő, Trescsik Szabolcs, Balasi Imre, Fodor József, Molnár Bence és Perdi Zoltán.
Eredmények:
5. hely – Nyeste Ágnes – 400 méter – 60.43
6. hely – Női 4X100 m – 52.87 – Rózsavölgyi Szabina, Szatmári Judit, Darvasi Anett, Nyeste Ágnes
7. hely – Hortobágyi János – gerelyhajítás – 57.55 m
7. hely – Trescsik Szabolcs – 5000 m gyaloglás – 29:34.09
9. hely – Vecsey Mariann – 5000 m gyaloglás – 30:42.38
9. hely – Férfi 4×100 m – 47.31 –Balasi Imre, Molnár Gergő, Perdi Zoltán, Molnár Bence
10. hely – Molnár Gergő – 400 méter – 52.93
10. hely – Fodor József – súlylökés – 11.81 m
11. hely – Nyeste Ágnes – 800 méter – 2:24.95
11. hely – Fodor József – diszkoszvetés – 35.68 m
11. hely – Férfi 4×400 méter – 3:44.90 – Molnár Gergő, Molnár Bence, Perdi Zoltán, Balasi Imre
12. hely – Hortobágyi János – diszkoszvetés – 34.10 m
13. hely – Molnár Bence – 400 méter – 54.95
15. hely – Szatmári Judit – távolugrás – 493 cm
17. hely – Szatmári Judit – 100 méter – 13.73
18. hely – Molnár Gergő – 200 méter – 24.98
19. hely – Rózsavölgyi Szabina – 100 méter – 14.05
19. hely – Molnár Bence – 200 méter – 25.55