2016.08.19-20. – Budapest Nyílt Junior és Ifjúsági Bajnokság – Ikarus pálya

Augusztus 20-át az atléták versennyel ünnepelték. Budapesten, az Ikarus pályán fontos versenyt rendeztek Itt dőlt el, hogy ki kerül a Szuper Liga döntőjébe, illetve véglegessé vált ifjúsági és junior liga végeredménye. 

{modal href=”http://www.bekesidac.hu/images/20160819-20/1.jpg”}{/modal}

Férfi 400 méteres gátfutásban Balasi Imre a negyedik helyen végzett (54,45), amivel a negyedik helyen jutott a döntőbe. 

Nyeste Ágnes, szintén 400 méteres gátfutásban, kitűnően futott és harmadik helyen ért célba. Kellett is a jó futás, mert így a hetedik helyen jutott a döntőbe. Ági 400 méteren is indult, ahol idei legjobbjával – 57,90 – az abszolútban negyedik, míg a juniorok között harmadik lett. Így a junior ligában ezüstérmet szerzett.

Szilágyi Petra az ifjúsági gerelyhajítók mezőnyében bronzérmet szerzett (38,19 m), ami azt jelentette, hogy 2016-ban az ifjúsági ligának Petra lett a győztese.