2016.06.19 – Palics

Két Békési DAC-os atlétánk indult a Palicson megrendezett 12 órás szerb bajnokságon. Bakó Gábor és dr. Bocskay Árpád remekül versenyzett. A történtekről dr. Bocskay Árpád számolt be honlapunknak vidám tudósításában.

Palicson (Szerbia) jártunk a jubileumi X. IAU – Nemzetközi 6,12 és 24 órás 50 km-es és 100 km-es nemzetközi és Országos Bajnokság – egyéni és váltóversenyén.

Elöljáróban hozzáteszem, hogy amilyen hosszú nevű a verseny, olyan kicsi, de mégis csak international championship. Voltak szerbek, magyarok, szlovénok, szlovákok – akik szintén magyarok voltak, meg egy szerb szlovák is volt, valamint említést érdemel még Gábor ellenfele a szerb Vojnics Igor (most nem volt itt), félig ő is magyar, meg a szerb ultrafutó szövetség, akiknek a 80%-a szintén magyar. Tehát ismét megállapítható, hogy tulajdonképpen minden normális ember magyar és BÉKÉSI amit lent olvasható majd. 

Gábor 109 km-el abszolút 2., én 90 km-el abszolút 5. lettem, a 12 órás versenyszámban. 

Gábor okos és lendületes versenyzéssel, megcsípte az abszolút 2. helyet Lukács Albert (ismertebb nevén Blue) mögött. Tavaly is ő volt a győztes, az egyik legjobb ultrafutó Magyarországon. Gábor egy helyet javított, tavaly 3. volt, kicsivel Igor mögött. Neki már most jelezzük apró kérésünket, hogy jövőre szintén egy hellyel előbbre várjuk. Engem addig-addig nyesztettek (Gábor, és a szervező Jánosi Elvíra, a szerb szövetség elnöke), hogy rajthoz álltam. Pedig nem nagyon akartam a fájós térdemmel. Azzal altatták el a figyelmemet, hogy azt mondták, gyalogolhatok, ha nem bírom, csak fel ne adjam. Ravasz, mert ha már a pályán vagy akkor ég a pofád a szenvedő, sántító, okádó 24 órás futók mellett gyalogolni. Meg amúgy is meleg volt és az idő is gyorsabban telik, ha rosszul vagy, mert nem a pálya melletti órát bámulod 12 órán át, 4-5 percenként.

 A 12 órásoknak a rajt vasárnap 0:00 órakor (vagyis szombat éjfélkor) volt (akkor a 24 órások már 12 órája futottak) a palicsi tó partján kialakított 530 m hosszú „kör” pályán (körhöz képest elég éles kanyarok voltak benne). A pálya nehézsége miatt (ami leginkább a hosszából, vagy inkább a rövidségéből, valamint „körségéből” adódott), minden 6. órában váltották az irányt, ezzel is vigyázva a futók lábára és elmeállapotára. Az időmérés chip-es volt, ügyesen megoldották, én még nem voltam irányváltós versenyen. A nehéz pálya mellett a környék szép volt, a szervezés magas színvonalú, a magyar szervezők tanulhatnának – ha akarnának. A családias hangulatról a rengeteg magyar és a sok család (szurkolók) gondoskodtak. A szállás is megfelelő volt, a pályától gyalog 4-5 percre. Sőt, az első éjszakát tévedésből egy majdnem luxusnak mondható szállodában töltöttük, ahol a portás első kérdése az érkezésünkkor az volt, hogy tudjuk-e ki a tulaja az intézménynek, távozáskor pedig nem kért pénzt. De tényleg, a helyiek között alig volt, aki nem beszélt magyarul, tisztára otthon éreztük magunkat. Onnan lehetett tudni, hogy helybelivel beszélsz, nem hülye turistával, hogy szemafornak hívja a rendőrlámpát.

 Miután elhelyezkedtünk a szálláshelyünkön megnéztük a 24 órásokat, felvettük a rajtcsomagot, kicsit bíztattuk őket, és mi is kaptunk egy kis ízelítőt milyen lesz a déli meleg a tóparton. Aztán a szabadkai ócskapiac (ez szerepelt egy nagy közlekedési táblán ) megtekintését követően délutáni pihenőre tértünk, hogy éjfélkor elrajtolhassunk. A sorrend az első óra végére nagyjából kialakult, (fél óra után már fájt a térdem, így fél kör futás, fél kör séta) utána csak kisebb mozgások voltak. Gábor 2. helyét nem veszélyeztette senki. A 12 órás versenyszámban az első ötbe 1 szerb versenyző fért be, a 4. helyre. A magyarok között a békésiek és a békéscsabaiak vitték a prímet. A 12 órás versenyszámban Gábor után egy csabai, Fejes Zoltán jött, aki végül 5 km-el előzött meg engem. Kapaszkodtam rendesen, de most sem sikerült utolérnem.(Tavaly a mezőberényi maratonon vert meg az utolsó km-eken, 50-100 m-el. Ígértem neki egy alapos verést.) A 24 órás fiúk között pedig ott volt a berényi születésű, békéscsabai lakos Zahorán János, a 12 órás női számot pedig a békéscsabai Szilágyi Szvetlana nyerte meg.

 A szervezés tényleg szuper volt. Ha valami nem volt a frissítő asztalon, de megkívántad, már hozták is. Én pl. megálltam az asztal előtt nézelődni, erre megkérdezték mit szeretnék. Erre kértem egy kávét, ami a következő körben már ott gőzölgött a frissítő asztalon azt hittem rosszul látok. Ilyet magyarországi versenyen!!!!  … biztos ki is röhögnek. Amúgy sör is volt (friss hideg csapolt, mindig cserélgették, ha nem fogyott), csak az volt a baj, hogy futni is kellett, amúgy elég jól elboldogultam volna. Azért ittam 2×1 decit a vége felé. Jól fejbekólintott a melegben.

A szervezők segítőkészek voltak, tényleg a versenyzők voltak az elsők. Ritkán látni ilyet! Aki elérte a 100. kilométert (Gábor 10 óra után nem sokkal) az egy fáklyát kapott a kezébe és azzal tett meg egy kört, miközben hangosan dicsérték a bemondók. Ez fényes nappal kevésbé volt látványos (kb. ezt lehetett látni: ott csoszog egy görnyedt hátú alak a napon kezében egy fáklya és a többi szerencsétlen meg tapsolja), de este jól mutatott. Szóval jó hangulatú és eredményes verseny volt.

 

(A saját élményem még leírom, mert nekem ez a legjobb helyezésem a rövid (1,5 éves) ultrás pályafutásom alatt. Kilométerben nem a legjobb, de helyezésben igen.

A 6. óra után elaludtam séta közben és majdnem lementem a pályáról, de nem a vízbe, mert ott még volt egy magas betongát. Ennek ellenére azt beszéltem meg magammal, hogy leülök a hűtőtáskára gondolkodni, hogy mit csináljak a hátralévő időben másképp, mert ez így nem lesz jó. Székre már nem tudtam leülni, mert amikor tettem le a fenekem Zahorán Jani beelőzött. Mivel vagy 10 évvel öregebb és akkor jött vissza a 3. hányásból nem bántottam. Meg amúgy is az övé volt a szék. Egyből ott termett mindenki (a többi futó kísérői is), hogy kell-e valami, segíthetnek, mondom nem. Akkor mire vársz kérdezték, mondom a csodára.

Aztán tényleg jött a csoda. 2 perc múlva kisütött a nap, egy kis koffein, zene a fülbe, meg egy fájdalomcsillapító (az első – még egyet bevettem 2 órával a vége előtt pedig akkor már nem is fájt a lábam, valószínű csak a megszokás) és mint a gép elkezdtem futni, jó 5 perces – vagy azon belüli – ezrekkel. Addig 10-13 perces ezreket produkáltam. A gyógyszer még le sem ért! Nagy feltámadás volt.

3 óra múlva már a 3. helyezett mögött voltam 4 km-re. Sajnos 9-10 óra körül már erősen tűzött a nap, párás volt a levegő (páratartalom 78%), elég nagy meleg kerekedett, ezért 3-4 alkalommal megzuhantam, elfogyott az erő. Csak ott voltam a pályán 9 órája, még ha nem is hajtottam szét magam az elején. Ilyenkor a 3. helyezett Fejes Zoli visszavett 1-2 kört, amit utána fél órán belül megint ledolgoztam és így tovább. Amikor köröztem mindig bemondtam a hátrányom Zolinak, had idegeskedjen 11, 10, 9, … stb.  Jót meccseltünk. Panaszkodott is a feleségemnek, Katinak, hogy nem hagyom békén.

A többi versenyző kísérőitől!!! kaptam jeget, naptejet, gyümölcsöt, csokit stb., mivel nem készültem nagyobb megmérettetésre, így minimális felszerelést vittem. Csak a szétnyűtt Altra cipőmet (2700 km van benne), meg pár energia zselét ami a Balatonról megmaradt. Jaaa, a térdsérülés is a Balatonról maradt.

Éjszaka volt időm megcsodálni a szerb versenyszervezést. A környéken volt több becsületsüllyesztő – vagy inkább jól kinéző club, disco. Amikor vége lett a rendezvényeknek néhány részeg fiatal – a kötelező magyar-szerb vircsaft után – bejött a pályára, mert azonnali futhatnékja támadt. Akkor a női biztonságiak odamentek és elzavarták őket, a nőkkel nem vitatkoztak. …vagy egyszerűen bemondták a hangosba – magyarul – hogy néhány idióta tartózkodik a pályán, ekkor hangos röhögés közepette maguktól távoztak.

Szóval, összességében eredményes verseny volt, szerintem jövőre is ott leszünk, már csak a hangulat miatt is. Gondolom Gábor is egyet ért a leírtakkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük