A hétvégén rendezték meg a 19. Budapest Bank Békéscsaba—Arad—Békéscsaba Szupermaratont. A hőmérséklet a verseny elején kellemes volt, de később, a főleg vasárnapra jött hőség már megviselte a futókat. A rekordszámú mezőnyben egyedül, párban, illetve ötfős csapat tagjaiként vágtak neki a versenyzők a távnak, emellett kerékpáros és görkoris versenyt is rendeztek.
Idén is indult békési csapat, akik Békési DAC – Békés Drén néven teljesítették a 200 kilométeres távot, és a 34 csapatból a nyolcadik helyen értek célba. Arad felé az 1. szakaszt (Békéscsaba—Újkígyós 16,3 km) Bakó Gábor, a 2. szakaszt (Újkígyós—Medgyesegyháza 19,2 km) Botos Zsolt, a 3. szakaszt (Medgyesegyháza—Mezőkovácsháza 14,7 km) Botos Márton, a 4. szakaszt (Mezőkovácsháza—Turnu 25,1 km) Szilágyi István, míg az 5. szakaszt (Turnu—Arad 24,7 km) Miklós Tibor futotta. Visszafelé, egy cserét kivéve, ugyanazokat a távokat futották a fiúk. A verseny során mind a futók, mind a segítőik emberfelettit teljesítettek, de a célba beérkezve már a jövő évet tervezték.