2014.04.15 – Békés Város Sportolója Díj

Április 15-én átadták a Békés Város Sportolója díjat. A három díjazott között volt a Békési DAC kitűnő gerelyhajítója, Hortobágyi János.

Az elismerés indoklása a következő volt:
Hortobágyi János a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény elődjének tanulójaként, 2006-ban kezdett atletizálni. A fő száma a gerelyhajítás lett. Fizikai adottságai, két év kemény edzéssel együtt 2008-ban meghozta a gyümölcsét, szinte berobbant a gerelyhajító mezőnybe. 2008-tól 2010-ig országos bajnokságokon elért két aranyérmével, négy ezüstérmével és két bronzérmével, valamint egy csapat második helyével meghívást kapott az ifjúsági válogatottba, majd kétszer a junior válogatottba és egyszer a U23-as válogatottba. Bekerült a Héraklész bajnok programba. 

A Békési DAC gerelyhajítója 2011-ben súlyos vállsérülést szenvedett. Közel két évet hagyott ki, míg 2013-ban újra tudott versenyezni. Az U23-as országos bajnokságon, hatalmas ellenszélben, kis híján egyéni csúccsal, meglepetésre, magabiztosan győzött.

Újra egészségesen a felnőtt mezőnyben is nagy dolgokra képes.

Edzője: Rácz András 

Országos bajnok: gerelyhajítás – 65,25 m
U23-as országos bajnokság – 2013.06.30 – Nyíregyháza

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük