Remekül szerepeltek a Békési DAC atlétái az V-VI. korcsoportos megyei atlétikai diákolimpiai döntőn. Főleg a Farkas Gyula Közoktatási Intézet tanulói, de a Szegedi Kis István Református Gimnázium és a csabai iskolák is adták a versenyzőinket a viadalra.
Bitai Zsolt húzódással versenyezve, óvatosan futott 100 méteren, de így is győzött, mégpedig a 95-ös születésűek között országos ranglistavezető 11.0-ás eredménnyel. A távolugrást 625 centiméterrel nyerte, de csak három kísérletet teljesítet, nehogy megsérüljön. A 4×100 méteres váltót nagy hajrával hozta be a második helyre, amivel, az előző számokkal együtt három továbbjutó helyet könyvelhetett el az országos döntőre. A válóban a társai Turbucz Mihály, Kakas Zsolt és Vrbovszki Pál voltak.
Szabó Nóra két számban jutott az országos döntőbe, súlylökésben győzelemmel, míg gerelyhajításban ezüstéremmel.
Darvasi Anett három egyéni győzelemmel, három országos döntős helyet szerzett. 100 méteren – 12.6 és 200 méteren 26.3 –as eredménye országos szinten is figyelemre méltó. Ráadásul megnyerte a távolugrást is.
Botos Zsolt fél éve atletizál, de már is ragyogó eredményeket produkált. 400 méteren 52.7-el, míg 800 méteren 2:03,4-el győzött. 800 méteren az országos bajnokság bronzérmesét verte nagy taktikai csatában.
Perdi Zoltán betegen versenyezve nyerte az idősebbek között a 400 métert, míg 200 méteren második lett. Ez a teljesítmény biztató fő számára a 400 méteres gátfutásra.
Pankotai Kinga két számban jutott az országos megméretetésre. 100 méteren 12,8-al a második, míg 200 méteren 27.3-al a harmadik lett.
Hotobágyi János versenyen kívül indulva, remek edzést produkált. Eredménye 62.80 méter.
Várjuk a folytatást a május végi országos döntőn.
Eredmények:
1.hely:
Bitai Zsolt – V. kcs. – 100 m – 11.0,
Bitai Zsolt – V: kcs – távolugrás – 625 cm,
Botos Zsolt – V. kcs – 400 m – 52.7,
Botos Zsolt – V. kcs – 800 m – 2:03,4,
Darvasi Anett – V. kcs – 100 m – 12.6,
Darvasi Anett – V. kcs – 200 m – 26.3,
Darvasi Anett – V. kcs – távolugrás – 496 cm,
Perdi Zoltán – VI. kcs – 400 m – 53.2,
Szabó Nóra – V. kcs – súlylökés – 11.55 m,
2.hely:
Kiss Bálint – VI. kcs – gerelyhajítás – 40.23 m,
Pankotai Kinga – V. kcs – 100 m – 12.8,
Perdi Zoltán – VI. kcs – 200 m – 23.4,
Sós Ádám – VI. kcs – 800 m – 2:11,2,
Szabó Nóra – V. kcs – gerelyhajítás – 32.76 m,
Zöld Renáta – VI. kcs – 1500 m – 6:06,0
Fiú 4×100 m váltó (Turbucz Mihály – Kakas Zsolt – Vrbovszki Pál – Bitai Zsolt) – 47.2,
Fiú 4×400 m váltó (Turbucz Mihály – Kakas Zsolt – Sós Ádám – Bitai Zsolt) – 3:50,4.
3.hely:
Pankotai Kinga – V. kcs – 200 m – 27.3,
Pásztor László – V. kcs – 3000 m – 10:45,7,
Prorok Márton – VI. kcs – diszkoszvetés – 30.63 m.
4.hely:
Sós Ádám – VI. kcs – 400 m – 56.2,
Szabó Nóra – V. kcs – diszkoszvetés – 24,48 m.
5.hely:
Kovács István – VI. kcs – gerelyhajítás – 33.89 m,
Németh Attila – V. kcs – diszkoszvetés – 28,42 m,
Pásztor László – V. kcs – 1500 m – 4:44,2,
Turbucz Mihály – VI. kcs – távolugrás – 540 cm.
7.hely:
Farkas Tibor – VI. kcs – gerelyhajítás – 33.00 m,
Németh Attila – V. kcs – gerelyhajítás – 31.80 m.
8.hely:
Pankotai Kinga – V. kcs – távolugrás – 448 cm,
Szabó Orsolya – V. kcs – 200 m – 30.2,
Veres Csongor – VI. kcs – 200 m – 25.3,
Vrbovszki Pál – V. kcs – távolugrás – 539 cm.