2010.03.18-21. – 3. BSI Balaton Szupermaraton

Gyebnár Éva, egyesületünk ultrafutója másodszor vágott neki, hogy körbefussa a Balatont.

Évi beszámolója a versenyről:

„A mezőny március 18-án délelőtt 11 órakor rajtolt a siófoki Aranypartról. 120 egyéni induló, 100 férfi és 20 nő vágott neki a négy nap alatt teljesítendő 195 kilométernek. A sorozatos terhelés hatására eleve egy bokasérüléssel és nem túl sok reménnyel indultam az első napon, amikor is 47,1 km-t kellett teljesíteni Fonyódig. A fájdalom ellenére, és persze mindenféle csodaszerek jótékony hatásának köszönhetően, szinte probléma nélkül sikerült legyőzni az első napi szakaszt.

Másnap, a négynapos verseny leghosszabb szakaszát, 53,2 km-t Fonyódról kezdtük meg. Az indulás az előző napi eredmények alapján 10 másodperces egyéni indítással történt. Ennek nagy előnye, hogy az azonos tempójú futók együtt futhatnak, így mindenki megtalálta a maga párját, akivel sikeresen „behúzhatták” egymást a szigligeti vár alatti célba. Az utolsó kb. 1 km-en nagyon kemény szintemelkedéssel kellett megbirkózni. A verseny alatt talán ez a néhány perc volt az, amikor erőn felül kellett teljesítenem. Sokat köszönhetek egy futótársamnak, aki szó szerint szinte „feltolt és bekönyörgött” a várba. A napi etapok után járó masszázs részben kárpótolt a sok fáradságért.

Március 20-án, szombaton „újult” erővel startoltunk Badacsonyból egészen Balatonfüredig, hogy simán legyőzzük a legrövidebb, kicsivel hosszabb, mint egy maratoni szakaszt, a 43,6 km-t. A vízhólyagokat és a kötelező izomfájdalmakat leszámítva problémamentesen mentem végig. Ami a km átlagomat tekintve, ezen a napon „száguldoztam” a leggyorsabban, sőt még 40 kilcsitől nyomtunk egy hosszú hajrát is, ami igencsak jól esett, de ami még jobban, a futás utáni láblógatás a 8 fokos Balatonba. 🙂

Vasárnap, az utolsó napon 52,1 km-t tettünk meg, hogy ismét a siófoki Aranyparton lehessünk. A dimbes-dombos környezet, és mostmár szinte teljesen „beállt” izmok igencsak megnehezítették az „általában szeretünk lefelé futni” részeket. Olyan combokkal, amilyen állapotban akkor voltak, azt hiszem, minden futótársam nevében mondhatom, hogy mi nagyon nem szerettünk akkor lefelé futni. A hőmérséklet és a szél egyenesen arányosan nőtt, ami még rátett egy lapáttal a kimerültség fokozására. A célkapu megpillantása, a tudat, hogy mindjárt vége, és megint megcsináltam érzése, ki tudja honnan, de valami rejtett tartalékot generált, és mindenféle görcsös mozdulatok nélkül, lazán, oktatófilmbe illő futómozdulatokkal, egy őrült hajrával – kitartó futótársammal – átszakítottuk a képzeletbeli célszalagot.

Befutóérem, összeborulás, gratuláció, és az élmény, hogy nem számít a többórányi fájdalom, mert mindezt kárpótolja a „Pillanat”.

Eredmény és következtetés: 4 nap, 195 km, 19 óra, női abszolút 7. hely, kategória 6. hely, megszámlálhatatlan vízhólyag, mínusz 3 köröm, tapasztalatcsere hasonlóan elvetemült futókkal és, ha Isten is úgy akarja, akkor jövőre Veletek ugyanitt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük