A klubról

BÉKÉSI DIÁKOK ATLÉTIKAI CLUBJA  (BÉKÉSI DAC)

A MEGALAKULÁS RÖVID TÖRTÉNETE

Békés városában főleg a labdajátékoknak van nagyobb hagyománya, népszerűsége.
A városban a gimnázium keretein belül Kecskeméti Gábor és Túsz Ferenc testnevelők vezetésével szép eredményeket értek el az egykor diákok.

Később, a hetvenes évek végén, a Békési Sportegyesület keretein belül alakult meg az egyesület atlétikai szakosztálya. Létrejöttét szorgalmazta a megye részéről, Marik Lászlóné; a város akkori sportfelügyelője, Cs. Varga László; a Békési Sportegyesület elnöke, Vágási László.
A szakosztályban edzői munkát Domokos Imre, Vámos László, Makai Sándor testnevelők és Kovács Károly edző végeztek. Balla Illésné testnevelő a háttérből segítette a szakosztály működését. Ekkor még a kezdő versenyzők között találkoztunk Veres Zsolt és Rácz András nevével. A városi sportegyesület működése a kilencvenes évek elejére egyre nehezebb lett. Helyes kiútnak látszott a Colors Coop kft. bevonása, mint fő támogató, majd mint névadó az egyesület vezetésébe. Jurth Lajos vezetésével a Colors SE néhány éven keresztül nagy sikereket ért el.

Az egyesület, benne a szakosztály anyagi helyzete egyre romlott, mivel a névadó Colors Coop kft. is nehéz helyzetbe került. 1993 év végére látszott, hogy új utat kell keresni. A békési atlétika megmaradásának csak úgy volt lehetősége, ha önálló szakosztályt alakítunk, mert a város támogatása mellé egyre nagyobb saját bevétel szükséges. Az önállóság megteremti az átlátható gazdálkodás feltételeit (amennyi bevételt mi szerzünk, az a szakosztályé). Sok szakosztály szűnt meg azokban az években, ezért lett az új szakosztály neve: BÉKÉSI DAC (Békési Diákok Atlétikai Clubja) utalva arra, hogy dacolunk a nehéz körülményekkel.

Szakosztályunk, 1994. március 04.-én tartotta alakuló ülését.

A Békési DAC első elnöke: Vámos János
Jelenlegi elnöke: Fábián Tamás
Első ügyvezető elnöke: Kovács Károly
Jelenlegi ügyvezető elnöke: Veres Zsolt.
Edzők: Veres Zsolt, Rácz András testnevelők és Kovács Károly.

Elmondhatjuk, hogy a ’94–ben kitűzött célt elértük. Továbbra is van a békési diákoknak lehetőségük atletizálni!

Békés 2007.07.28.
Kovács Károly

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük